Védőeszközök kiválasztása

 

A biztonságos munkavégzéshez elengedhetetlen, hogy a megfelelő védőeszközt használjuk. Gondosan kell eljárni, mikor eldöntjük, hogy milyen termékkel védjük testi épségünket, egészségünket. Ehhez szeretnénk most segítséget nyújtani Önnek.

Hogyan válasszuk ki a megfelelő lábbelit?

Az első lépés, hogy gondoljon arra, milyen típusú zoknival fogja használni a lábbelit. Ezt használja próba közben is. Ahhoz, hogy lába kényelmesen elférjen a cipőben, annak hosszúsága legyen 1cm-rel hosszabb lábfeje hosszánál. Ne vegye meg a lábbelit, ha felsőrésze szorítja, nyomja. A stabil járás érdekében olyan cipőt válasszon, mely jól illeszkedik a sarka körül. Szükség esetén használjon talpbetétet. Lehetőség szerint olyan cipőt válasszon, melyet főzők vagy tépőzárak segítségével a saját lábára tud igazítani. Végül, de nem utolsó sorban pedig soha nem mulassza el felpróbálni a választott cipőt vásárlás előtt.

Ismerkedjen meg az általunk forgalmazott Scholl és Berkemann lábbelikkel!

Melyik a megfelelő védősisak?

A sisaknak a vonatkozó szabvány (EN 397) követelményeinek kell megfelelni. A sisaknak meg kell akadályozni, hogy azt a leeső tárgyak átlyukasszák, illetve el kell nyelnie a ráeső tárgy energiáját, anélkül, hogy a sisakban dolgozó személy megsérülne.
A forgalomban lévő beütődés elleni védősapkák (baseball sapka alakú) nem helyettesítik az ipari védősisakokat.

A védősisak akkor ideális, ha nem esik le viselője fejéről akkor sem, ha előrehajol, de annyira nem szoros, hogy homlokán nyomot hagyjon a fejszalag. Fontos, hogy a sisak olyan kialakítású legyen, hogy a viselője hordhassa optikai vagy védőszemüvegét, valamint szükség szerint fültokot is lehessen rá szerelni.

Védősisakok fajtái:

Ipari védősisakok (MSZ EN 397)
Személyi szemvédő eszközök – ipari védősisakokkal együtt használt arcvédők és álarcok (MSZ EN 14458)
Nagy védőképességű ipari védősisakok (MSZ EN 14052)

Az alábbi táblázatban azt láthatjuk, hogy a különböző anyagokból készült védősisakok milyen tulajdonságokkal rendelkeznek.

Tulajdonságok Polietilén Akril Műgyanta
Öregedésállóság Nagyon jó
UV-állóság Megfelelő Nagyon jó
Alaktartás hő hatására +70 o C-ig +90o C-ig +500o C-ig
Olvadáspont +150 o C +180o C > +1000o C
Hidegállóság Nagyon jó Nagyon jó
Ridegedési hajlam Nincs Nincs Nincs
Kémiai ellenállóság Jó, kivéve olajok, zsírok Megfelelő, kivéve savak
Fajsúly (kg/dm3 ) 0,96 1,09 1,58

 

Melyik a megfelelő hallásvédelmi eszköz?

Szabványok

Fültokok (MSZ EN 351-1)
Füldugók (MSZ EN 351-2)
Zajvédő sisakok (MSZ EN 351-3)

A hatásos védelem kiválasztásához ismerni kell a munkahely zajszintjét, a zaj frekvenciáját és a védőeszköz zajcsillapítási képességét. A csillapítási képességet meghatározhatják oktávsáv módszerrel (frekvenciánként), SNR módszerrel, ami alapján összetett zajcsillapítási értéket kapjuk meg, valamint HML módszerrel, ahol a magas, középső és alacsony frekvenciába tartozó zajok csillapítási értékét határozzák meg. A különböző adatok a védőeszközökön, azok csomagolásán, illetve a tájékoztatókon találhatók meg.
A védelem hatékonysága nagyban függ a védőeszköz helyes használatától. Itt olvashat erről részletesebben is.

Hogyan válasszunk védőszemüveget?

A különböző követelmények megfelelőségét a gyártóknak tanúsítani és jelölni kell. Külön jelölik a szemüvegkeret típusára és a látómező típusára vonatkozó tudnivalókat, amit a kereten, valamint a látómezőn is feltüntetnek.

A felhasználási területeket számok jelzik: 3 = folyadékok, cseppek, 4 = nagyméretű porszemcsék, 5 = gázok, finom porok, 8 = villamos ív, 9 = meleg, szilárd anyagok és fémolvadók.

A látómező típusának jelölése a következő: szűrőképesség 2 és 3 = UV sugárzás, 4 = IR sugárzás, 5 és 6 = napszűrés védelmi osztályt, 1,2 és7 közötti számok jelzik, a védelmi osztályt. Az optikai osztályt 1-es = állandó viselet lehetséges, 2-3-as = alkalmankénti viselet lehetséges.

,,F” a mechanikai ellenállás jelölése, „K” apró részecskék károsító hatásának jele, ,,N” páramentesség, ,,R” az IR sugárzáselleni védelem jele.

A mechanikai ellenálló képességet az ütközés mértéke határozza meg. Nagy, közepes és gyenge energiájú ütközés lehet, amit A-B vagy F betűvel jelölnek.

Ezeket a kereten kell jelölniük a gyártóknak.

Hogyan védekezhetünk a szennyezett levegő ellen?

A munkahelyeken ismerni kell a szennyező anyag típusát, mértékét valamint, hogy elegendő oxigén van-e a levegőben. A levegő szennyezettségének veszélyessége függ a szennyező anyagok (egyidejűleg több is lehet) minőségétől, mennyiségétől és az expozíció idejétől.

A légzésvédelem megoldható a levegő tisztításával – ezek a szűrő típusú légzésvédők- és levegő vagy oxigén betáplálásával.

Álarcok

A részecskeszűrő félálarcokat az MSZ EN 149. sz. szabvány szerint vizsgálják, állapítanak meg követelményeket. Alkalmasak szilárd por, köd, aerosolok, füst megszűrésére, A felálarcon található jelölések közül ,,FF” betűk az egyszer használatosságot jelölik, míg a ,,P” betű a részecske szűrők egységes jelölése (FFP). A betűk utáni számok (1-3-ig) a védelmi képességre utalnak. A számok után található SL betűk szilárd és folyékony részecskék szűrését igazolja.

A védelmi képességek szerint az FFPl-el jelölt felálarcok inert, nem veszélyes porok ellen véd négyszeres MK (Mérgezőanyag Koncentráció) értékig.

Az FFP2 gyenge mérgek mérsékelten veszélyes anyagok ellen l2-szeres MK értékig. Az FFP3 erős mérgek ellen véd 50-szeres MK értékig. A szűrőn átjutó szennyezőanyag szerint az FFPl 78%-os, FFP2 92%-os, FFP3 jelölésű 98 %-os védőképességgel rendelkezik.

 Melyik védőkesztyűt válasszuk?

A munkavédelmi kesztyűk mechanikai, vegyi vagy hőártalmak ellen védhetnek. A kesztyű kiválasztását mindig az adott munkához kell igazítani. Általában a kesztyűk koptató-, vágó- és szúróhatását, valamint szakítóerejét vizsgálják vásárláskor, mert leggyakrabban mechanikai behatások ellen kell védekeznie a dolgozónak. A vegyi anyagok ellen védő kesztyűket 1-től 6-ig osztályozzák, így 10-től akár 480 percig is dolgozhatunk egy adott darabban. Amennyiben szükséges, előzetesen áztassuk a kesztyűt, hogy kiderüljön, valóban alkalmas-e a használatra. A hőálló kesztyűk teljesítmény szintjét 1-4-ig jelölik. Ezeknek a kesztyűknek a sugárzó és kontakt hő, valamint a fröccsenő fémolvadékkal szembeni viselkedését vizsgálják. Ide kattintva olvashat bővebben a kézvédelemről.

 

Forrás: www.scholl.hu